Rogép Kft

Bemutatkozás

A ROGÉP Kft. jogelődje, a ROGÉP Bt. 1995-ben kezdte meg tevékenységét. Fő tevékenysége alapítása óta gépkezelők képzése, oktatása, hatósági vizsgák szervezése, lebonyolítása.

Gazdasági társaságunk, intézményünk nagy tapasztalattal rendelkezik a felnőttképzés, a gépkezelők képzése tekintetében, hiszen a jogelőd megalapítása óta folyamatosan végzi oktatási tevékenységét. Ez idő alatt tízezernél több hallgatónak sikerült szakmai végzettséget szereznie társaságunk segítségével.

Intézményünk a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 3. § szerinti felnőttképzési engedélyt 2014.10.14-én szerezte meg.

A felnőttképzési engedélyünk 2019.04.09-én bővült a Tehergépkocsi vezérlési rendszer hibafeltáró képzéssel, illetve a „2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről, valamint a 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról” alapján bejelentési eljárás keretében a törvény hatálya alá bejelentkezve jogosultságot szerzett a „bejelentés” alapján végezhető felnőttképzési tevékenységek folytatására.

Cégünk központi ügyintézést a 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 89. szám alatt végez, ahol ügyfélszolgálati irodát üzemeltet. Ügyféligény esetén természetesen az ügyfelek által megadott helyszínen, „mobil” módon is teljes értékű felvilágosítást, oktatás szervezést végzünk.

Oktatásainkat, a jogszabályi korlátokat betartva, igyekszünk az ügyféligények alapján megszervezni, akár a helyszín, akár a tanfolyam indításának időpontjára vonatkozóan.
Rendszeresen indítunk valamennyi gépkezelő ágazatban OKJ, és Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Kft. (KAV) képzéseket. Képzési kínálatunk e tekintetben tehát teljesnek mondható.

Igyekszünk megfelelni az általunk megfogalmazott szlogennek, mely a következő:

„ROGÉP Kft. rugalmasság és minőség a gépkezelő képzésben!”